Kinek jön kapóra, hogy pusztul a világ?
Napló #16: Greta Thunberg aspergeres-agresszív komolysága, a klímaválság mint rászoktatás
Szeptember 8. A komolyság mint rendszer. Mint „a” rendszer, ami valamilyen egységes és kiszámított működés nyalábjába fogja össze az emberi törekvéseket, a társadalomban, gazdaságban, politikában, kultúrában ható erőket, de – minél inkább kiterjeszti, totalizálja magát – a természeti erőket is, a vizek folyását és a csillagok járását. Ebbe a rendszerbe bevonva a természet is ürügy a komolyságra, és nem is csupán egy ürügy a sok közül, de talán a legerősebb, a legsürgetőbb. Ezt az ürügyet hívjuk úgy, hogy klímaválság. És ezzel nem azt mondom, hogy a klímaválság valami légből kapott dolog lenne, hogy nem kellene számon tartani, a modern életmód milyen pusztító hatással van a természetre, és nem kellene egyénileg megtennünk azt, ami e pusztítás mérséklése érdekében megtehető. De nem tudok nem felfigyelni arra a komolyságra, amit Greta Thunberg szabadított rá a bolygóra, legalábbis annak a „fejlettebb” s így könnyebben érzékenyíthető régióira, és amit a nyomában a kopaszra nyírt, pengeszájú zero waste prédikátorok terjesztenek a még nem elég „tudatos” közemberek között; a komolyságnak annak az aspergeres-agresszív válfajára, ami – mint Thunberg emlékezetes módon ki is nyilatkoztatta – konstans pánikra hangol. Ha tragédia az, ami a világgal történik, hát alá kell húzni a folyton elmosott, de lényegi különbségeket, rá kell mutatni, hogy a pánik a legkevésbé tragikus jelenség, a legkevésbé alkalmas arra, hogy megragadjuk ennek a tragédiának a valós mértékét és jelentését. Éppen a tragikus, az embert igazi sorsfordítás felé terelni képes átérzés az, amit a pánik (ez a jellegzetes és túltengő komolyságjelenség, görcs és kapkodás, végiggondolatlanság és elveszettség, s mindenekelőtt: kitettség mindennemű manipulációnak) ellehetetlenít.
Tragikum és komolyság nem fér össze, már az egyéni életben sem fér, ahol rendre a komolyság performálásába, a kisemberi moralitás, az „illedelmesség” embernyomorító, szadomazochista pózaiba torzulnak a tragikus helyzetek (mint például Németh László Gyászában). De nem fér össze a közös életben sem, ahol a komolyság ürügyei és ügyei csatornázzák el a másra-vágyás, a mást-gondolás lendületét. Nem tudok nem arra gondolni, hogy a komolyságrendszernek szüksége van egy olyan horderejű ürügyre, mint a klímaválság: kapóra jön neki, hogy pusztul a világ. És hogy az a komolyság, amire a klímaválság felismerése int minket, igazolásként szolgál a rendszer egészére nézve. Megteremti a komolyság gyakorlatát, annak nyelvi és viselkedésbeli mintázatait, egyfajta pavlovi reflexet alakít ki, arra szoktat rá, hogy véresen komolyan vegyük a többi elénk tálalt ürügyet is, a napi aktualitások által prezentált permanens vészhelyzetet. Így a faji sérelmeket, a nemi és szexuális identitás problémáit – de ezek csak a legközhelyesebbek az ürügyek sorában, és néha az az érzésem, hogy ha már csak beszélünk róluk, akár kritikusan, a „szitán átlátás” igényével vagy reményével, már az is ürügy, ellentétes előjelű talán, de ürügy, a felháborodásra, a méltatlankodásra, a cáfolathalmozó vitázásra – mindez pedig végső soron a rendszert szilárdítja meg. Az érzékenyítés csapdába ejti azokat is (sőt azokat ejti igazán csapdába), akik visszautasítják az újfajta érzékenységeket.
Komolynak lenni azt jelenti, hogy nem a saját problémáink mentén élünk. Ha valaki komolyan gondolja, hogy szembeszáll a komolysággal, az a saját élete vizsgálatánál kezdi, a saját köznapi működését elemzi, kezdve onnan, hogy reggel felkel az ágyból. Ellenőrzi a legösztönösebbnek feltételezett reakcióit, sorra felfejti azokat az érzelmi motívumokat, amelyeket mások helyeztek el és rögzítettek bennük, amelyek a mások komolyan vételét szolgálják. A tudatosságnak, ami nélkül nincsen méltó és értelmes élet, ez az előfeltétele – de ez a kezdete annak a tudatosságnak is, ami próbál megoldást találni az ökológiai katasztrófahelyzetre. A klímaválságot jogosan tekinthetjük úgy, mint egyfajta rászoktatást. Greta Thunberg ténykedése nem a bolygó megmentését biztosítja, hanem azt, hogy a híroldalaknak mindig legyen elég olvasójuk. Aki (milyen abszurd) elmegy tüntetni a klímaválság ellen, az már nem fog visszautasítani semmilyen indokot arra, hogy komoly legyen.